Through Nine Worlds

Scrambled Eggs

A csapat a Törpe Hegységen keresztül utazott át Celestiából Arkádiába. A kapu őre átengedte őket, odaát azonban egy havas táj és csatazaj fogadta őket. Mint kiderült Clangeddin Hegyénél a törpék szűntelenül gyakorlatoznak. A morcos őrség ellenségesen fogadta a kaotikus jellemű utazókat, mikor Dina azt kezdte magyarázni, hogy a családjához jött, közölték vele, hogy rendes arkádiai család nem akarhatja, hogy egy ilyen szégyentelen kaotikus jellemű sarja felkeresse őket. Végül Erőspöröly Ladri elé nem kerültek, aki kissé normálisabb volt, és szabadon engedte őket, javasolva, hogy Gurbil városába menjenek, ott sok kereskedő megfordul.

Útközben megfigyelik, hogy milyen furcsán szabályos minden. Még a virágok a réten is szín szerint csoportosulva, geometriai formákban nőnek. Az útjuk harmadik napján pedig véget ér a tél: egyik nap még havazott, másik nap már virágok nyíltak mindenfelé. Ezeket az élményeket különféleképp próbálták feldolgozni hőseink. Dina kiborult rajta és lázadás jeleként felemásan fonta be a haját, Ecco viszont tájképeket készített a virágokról.

Négy nap múlva érkeznek meg a Tíz Lépésnyi Gázló városába, amely Lu Xing, a bürokraták istenének a birodalmához tartozott. Ennek megfelelően fegyelmezett és bürokratikus fogadtatásban is részesülnek, másnapra be is jelentkeznek a helyi előljáróhoz, akitől papírokat kell szerezniük. A fogadóban találkoznak egy harmónium járőrrel és a csapat legjobb arcát mutatja feléjük. Dina, Quenal és Aldrik mint guvnerek és mercykillerek mint szövetségesek lépnek fel. Dina elmeséli, hogy édesanyja harmónium tag volt.

Az ő ajánlásuk segítségével némi amdinisztratív díjért cserébe másnap meg is szerzik a passzust a Magas Gerenda nevet viselő hivatalnoktól. A városban találkoznak egy szerencsétlen goblinnal, aki házaló kereskedő volt, de elkobozták áruját, mert nem voltak meg a megfelelő papírjai. Ő Kirigax, és Acheronról menekült el, békésebb élet reményében.

Immár a passzussal felszerelkezve tovább indulnak Gurbil felé, mikor is egy domb mögött látnak egy sárkányt eltűnni. Egy óra múlva a domb környékén egy idős nővel találkoznak, aki Baragarri néven és a sárkány küldötteként mutatkozik be. A csapat segítségét kéri, ugyanis gonosz hangyalények elrabolták a sárkány tojását és ezt szeretné visszaszerezni. Őt sajnos már ismerik a hangyák, mint a sárkány küldötte, ezért személyesen nem keresheti fel a városukat. A csapat érzi, hogy az idős hölgy nem mindenben mond igazat, sőt elég ügyetlenül hazudozik – elég egyértelmű például, hogy ő maga a sárkány.

Ecco alkut köt Baragarrival, hogy elintézik neki ezt az ügyet, cserébe segít nekik átjutni Arcadia második szintjére. Estére el is érik Gurbil városát. Itt a felszínen csupán egy fallal körbevett maroknyi házikó van, a mezőkön viszont különféle méretű hangyalények nyüzsögnek: kisebb dolgozók földet művelnek, a nagyobb katonák pedig őrködnek, az idegenekkel való beszélgetést azonban a legnagyobbak intézik. Barátságosan üdvözlik a csapatot és elvezetik őket az egyik házba, amelyet kereskedők számára tartanak fenn.

Megtudják tőlük, hogy egy hatalmas szárnyas szörnyeteg támadott rájuk, beomlasztotta az egyik dombot és járataikat. Ráadásul egy leendő királynőt tartalmazó tojás is elpusztult. Mint kiderült, ők bosszúból rabolták el a szárnyas szörnyeteg tojását, miután katonáik kifigyelték röptét, hogy merrefelé van az odúja. A hangyák nem igazán tudják, mi az a sárkány, azt se, hogy intelligens lény lenne. Ráadásul Baragarri nevű nőről nem is tudnak, úgyhogy az se volt igaz, hogy felismernék őt itt.

A csapat hosszasan beszélget a hangyákkal. A tárgyalásokat és a nyomozást Quenal vezeti: még azt is elérik, hogy a királynőjük elé vigyék őket. Így hát megjárják a föld alatti bolyvárost és megcsodálhatják egzotikus építészetét. A hangyák kártérítést követlenek a tojásért: a sárkány hordjon ide nekik építőanyagnak köveket.

A csapat visszatér a sárkányhoz, aki eléggé felháborodik ezen. Mint végül is kiböki, ő csupán leszállt az egyik dombra a falu mellett, mit sem sejtve arról, hogy abban járatok rejlenek és az összeomlott a súlya alatt. Háborog, hogy ezek után még neki kellene a tojásáért váltságdíjat fizetnie, de végül is Aldriknak sikerül meggyőznie őt arról, hogy bizony ez a helyes lépés, miközben Madou nyugtatgatja.

Így végül is a krízis megoldódik, a sárkány pedig megígéri nekik, hogy segít átjutni a következő szintre vezető kapun, amihez eddig még nem sikerült passzust szerezniük. Azonban mielőtt elérnének oda, táborozás során egy furcsa, lebegő kristály jelenik meg köztük: cikázva sorra levadászik mindenkit, csak Madout kerüli ki – akit pedig megérint, az egy villanással eltűnik. Már csak Madou és Malcolm marad, amikor azonban Malcolmot érinti meg a kristály, saját maga tűnik el.

XP

Aldrik 105 × 10 = 1050 xp.

Paladin: megőrizte a békét a sárkány és a hangyák közt. 30
Mercykiller: szövetségesként közelítik a harmónium járőrt. 15
Fejvadász:
Jellemvonások: morgolódós törpe, ő győzi me a sárkányt arról, hogy helyes lenne kártérítést fizetnie. 60

Dina 85 × 10 = 850 xp

Varázsló: Arkádiában rögtön varázsolni próbálnak 15
Guvner: szövetségesként közelítik a harmónium járőrt, adminisztrációt elintézik. 30
Tudós:
Jellemvonások: Családját akarja felkeresni. Lázadás jeleként felemásan fonja be a haját. 40

Ecco 50 × 10 = 500 xp

Pap: 0
Sorskovács: alkut köt a sárkánnyal 20
Festő: Tájképet fest a szabályosan növő vadvirágokról, portrét a sárkányról 30
Jellemvonások:

Madou 70 × 10 = 700 xp

Barbár: 0
Istenember: a nyitottság jegyében barátságosan viszonyul a városbéliekhez és a harmónium járőrhöz. 30
Vadonjáró: 0
Jellemvonások: fél a sárkánytól, utána pedig nyugtatgatja. 40

Malcolm 30 × 10 = 300 xp

Tolvaj: 0
Érzéki: kóstolgatja a kínai ételeket a városban. Nyüstöli Baragarrit, hogy látni akarja a sárkányt. 30
Mesterember: 0
Jellemvonások: 0

Quenal 105 × 10 = xp

Varázsló: Arkádiában rögtön varázsolni próbálnak. 15
Guvner: szövetségesként közelítik a harmónium járőrt, adminisztrációt elintézik. 30
Tudós: nyomozza, mi is történt, amikor a sárkány Gurbilban járt. 30
Jellemvonások: diplomatikusan meggyőzi a formianokat 30

Comments

Acheron Acheron

I'm sorry, but we no longer support this web browser. Please upgrade your browser or install Chrome or Firefox to enjoy the full functionality of this site.